Majoros Márk honlapja

A börzsönyi hegyek között, a sûrû erdõ szélén, egy piros tetõs házban élt három kislány. A piros tetõs ház körül öreg hársak illatoztak, s a legöregebb hársfa közelében mély kerekes kút állt. Az oldalát zöld moha borította, panaszosan csikorgott a lánc, mikor leengedték a vödröt.
Ebben az öreg kútban lakott három zöld kisbéka meg a mamájuk.
A három kislány meg a három kisbéka egyformán kíváncsi természetû volt. A kislányok, hacsak szerét ejthették, ott ágaskodtak a kút mohos kávája körül, úgy lesték a titokzatos mélységet, a kisbékák meg egyre fölfelé kandikáltak a zöld lombok, az aranyló napsütés felé.
Egy meleg nyári délutánon csikorogva ereszkedett le a kerekes kút vödre. A három kisbéka: Kvik, Kvak meg Kvuk kíváncsian leste. A vödör megállt a víz tükre felett, ott szép lassan himbálódzott, nem húzták föl, mint máskor. Kik, Kvak meg Kvuk a vödör peremére ugrott: látják ám, hogy vödörben három üvegpohár, a poharakban meg fehéren csillog valami.
- Mi ez? Mi ez? - brekegett a három kicsi.
- Aludttej - mondta békamama. - Leengedték, hogy jó hideg legyen.
- Késobb majd felhúzzák? - Kérdezte Kvak.
- Igen, biztosan aludttejet akar uzsonnázni a három kislány odafent.
- Utazzunk fel az aludttejjel! - kiáltotta Kvik és Kvak.
- Jaj, én nem hagyom itt a mamámat! - szeppent meg az apró Kvuk, a harmadik kisbéka.
Kvik és Kvak azonban máris ugrott, s mindketten kikötöttek egy-egy pohár kellos közepén. Könnyû lábacskájuk alig hagyott nyomott az aludttej színén. A mamájuk egy darabig hívogatta õket, de kár volt a szóért, Kvik és Kvak világot akart látni.
A vödör megindult fölfelé, majd zökkenve megállt. A három kislány ujjongott:
- Kisbékák, gyönyörû kisbékák! Hozzánk jöttek! Ó, de szépek!
- Befõttesüvegbe rakjuk mind a kettõt, apró létrát is teszünk az üvegbe, jó szorosan lekötjük, bizony! A kisbékák majd fölmásznak a létrán, ja jó idõ jön; megbújnak az üveg aljában, ha vihar lesz! - mondta a legnagyobb kislány.
Kvik és Kvak rémülten nézett össze. Miket beszél ez a kislány? Még hogy õk mindörökre bezárva éljenek? Idõjárást jósoljanak? Zöld lomb helyett kis létra, aranyló napsütés helyett rabság vár rájuk?
Apró fejüket félrehajtották, riadtan néztek a három kislányra. Eszükbe jutott a kút huvös mélye, a mamájuk meg a kis Kvuk. Egymásra pislantottak, brekegtek egyet, és csitt-csatt! - az aludttejes lábacskák máris kútkáván csattantak, aztán egy bátor fejesugrás, és Kvik és Kvak hazatért az öreg kút hûs mélyére.
A három kislány csalódottan bámult utánuk.
- Gyáva békák! - mondta a legnagyobb kislány.
- Talán a mamájuk hívta õket haza - vélekedett a középsõ.
- Vagy a testvérkéjük - így gondolta a harmadik.

A komédiás disznó

Volt egyszer egy komédiás. Búzás Jánosnak hívták. Ennek a komédiás embernek volt egy disznója, amelyik különféle tudományokhoz értett. Tudott kötélen táncolni, gördülõ hordón menni, és azt görgetni maga alatt; meg tudott állani nemcsak a négy lábán, hanem az orrán is, tudott énekelni, táncolni, számolni. Lehet, hogy értett a csillagászathoz is.
Ahol Búzás János felállította sátorát, egymást törték az emberek, hogy ezt a tudós disznót megláthassák.
Hát egyszer mi történt: elveszett a disznó. Hogyan veszett el, azt ma már se Búzás János nem tudja, sem a disznó.
A valóság az, hogy a jeles disznó lefeküdt hûselni a komédiás-szekér mellé; Búzás János uram meg bepálinkázott, s ottfelejtette.
A disznó aludt.
Arra ballag Galiba Márton gazda és meglátva az alvó jószágot, így szól:
-Nini egy disznó! Jó lesz ez nekem. Bizonyosan az Isten küldte ezt a disznót, hogy legyen a télre elég kolbászom.
Azzal hazahajtja a disznót. A tudós disznó kedvetlenül engedett a botnak, bánatosan röfögött Búzás János után. De Búzás Jánosnak se híre, se hamva.
-Ne ríj coca! -mondotta vigasztalón galiba Márton - olyan fáin moslékot adok neked, hogy a király disznója is megnyalná utána a száját.
A tudós disznónak tetszett is e moslék .Még a fenekét is kinyalogatta a dézsának. A saját disznóeszével azt gondolta akkor magában:
- Ejnye, de jó ember ez az én új gazdám! Megmutatom neki, hogy érdemes vagyok a jóságára.
Azzal felugrott a moslékosdézsa fenekére, és katonásan szalutált.
- Uram bocsá?! -kiáltott ijedten Galiba Márton- ki hitte volna, hogy már disznó is lehessen obsitos.
A tudós disznó látva, hogy milyen hatást keltett a mutatványa, hirtelen az orrára állott. Galiba Márton mégjobban megijedt.
- Megbolondult! -kiáltott fel rémülten-megbolondult a disznóm! Lába helyett az orrával akar járni!
De még csak most jött a java. A tudós disznó feldöntötte az üres dézsát. Ráugrott, és úgy görgette maga alatt, hogy szédülés volt ránézni. Majd ismét tótágast állt. És a dézsát két hátsó lábán roppant sebességgel táncoltatta. Mikor pedig a dézsa fenn volt a levegõben, hirtelen felugrott és a dézsa fenekét átütötte: átrepült rajta mint a madár.
Galiba Márton rémültében hanyatt esett. -Gonosz szerzet ez! -gondolta -disznóbõrben!
A disznó azt hitte, Galiba Mártonnak nagy örömére szolgál az õ tudománya.
gondolta, bemutatja neki a legnehezebb disznótudományt: hogyan lehet kétlábon a fakerítés tetején végigsétálni. Galibát a hideg lelte ijedtében.
Ezalatt visszajött a hegyen a Búzás kocsija Búzás János kereste a drága tudós disznót. Bizony sírva kereste. Hanem, amint meglátta a léckerítés tetején, nagyot ugrott örömében és futva futott hozzá. Az ölébe ragadta, bizony meg is csókolta.
Galiba Márton rámeresztette a szemét Búzásra és azt kérdezte tõle: - Rokona az úrnak?
Búzás örömkönnyek között felelte: - Ez a világ legkedvesebb és legokosabb disznója. Ez az egyetlen disznó, amelyik életében használ.
De Galiba ma is azt gondolja , hogy az ördöggel volt ügye, s vacog a foga, ha vele álmodik.

Gárdonyi Géza

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat